Könyvet olvasni egy láthatatlan élmény, pl. Instán nemigen lehet menőzni az olvasás során tapasztalt belső élményekkel, és a legtöbbünknek nehéz megfogalmazni is, hogy mit élünk át olvasás közben. Engem legtöbbször az írók ügyes kifejezőkészsége, fantáziája, valamint a szavak ereje varázsol el, hogy pl. képesek akár képeket, akár érzelmeket előhívni, ami valahol csoda.
A könyv világnapján ma megnéztem (miért nem olvastam...?🤔🙃) a Brontë nővérekről szóló filmet, a To Walk Invisible-t.
Érdekes, hogy amíg Elena Ferrante önként vállalta a láthatatlanságot, addig a nővérek családi és társadalmi okok miatt voltak rákényszerítve, hogy ne a saját nevükön írjanak eleinte. És hát a láthatatlanság duplán érvényes rájuk, mert azért fordultak az írás felé, mert nem voltak túl sikeresek a házasság-piacon, ergo el kellett tartani magukat - miután a tanítóskodás és nevelőnősködés nem annyira jött be nekik. Ugyanakkor elképesztő szellemű fiatal nők voltak mind, csodásan érzékenyek az élet rezdüléseire - de azt hiszem egész jó deal volt ez, mert így nem csak egy-egy férj, hanem a világ járt jól velük, még ha csak igen rövid ideig is...
Engem Emily érdekes személye ragadott meg legjobban, talán nem véletlen, hogy az olvasott műveik közül az Üvöltő szelek a kedvencem.
Kicsit kedvem is támadt valami Brontë-t olvasni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése