Márta vagy mártír?

 

Márta evangéliuma by Ágnes Mészöly
My rating: 4 of 5 stars



View all my reviews 

Nekem az kevés, ha valaki "szépen ír", jól fogalmaz. A szövegnek valamitől élnie kell, magához ragadni engem. Hangulatosnak, őszintének, könnyednek lennie. Vagyis annak tűnnie. Mert simán lehet, hogy vért izzadt vele az író, de ez az olvasónak nem szabad feltűnjön.

 Tény, hogy nem könnyű Günter Grass és Steinbeck szövegei közé szorulni. Ezzel a regénnyel most ez történt nálam. Be sem fejeztem ezt, de beleolvastam az Édentől Keletre-be és kb. ott ragadtam. De lehet nem baj, hogy így történt, mert így kitűnően érzékelhető, hogy milyen a nagyszerű irodalom. 

 Két történetet olvashatunk a regényben, a jézusos történetnek még jól áll a "szépen megírva", nem is nagyon illik egy bibliai történettel máshogyan bánni. Némileg párhuzamba van hozva a regény 2 szála, időnként egy-egy motívumon keresztül átvillan a mai, budapesti Mártánk történetébe a másik szál. 

 De engem zavart, hogy a mi mai Mártánk sztorijának szövege valahogy sótlan, ő maga pedig szürke, humortalan. (Steinbeck viszont humoros, érted? Olyan intelligens, finom humora van, amit nagyon hiányolok általában a szépirodalomból. Nobel-díjat neki! 🙃) Hiába vannak ugyanolyan, létező problémái, mint sokunknak, a karakter szinte élettelen. Döbbenetes, hogy mennyire hasonlít hozzám sok tekintetben (kor, nem, környezet, státusz), a problémái is ijesztően hasonlóak, mégis mennyire máshogyan áll némelyikhez. 

 Az is zavart, hogy modern Mártánk mártasága, azaz gondoskodása mindenről és mindenkiről nem igazán szeretetvezérelt, zsigeri hanem inkább puszta praktikum és egyben probléma - ebben mondjuk szintén hasonlítunk. Nem gondolom magam Mártának és szerintem ő sem az... Ő sokkal inkább mártír. Ismerek igazi Mártákat, ők nem áldoznak fel nagy dolgokat a szolgálatért, nekik az az életük.  

 Persze a végére Márta karaktere némileg feléled, felenged és elenged, ráadásul kiáll magáért, asztalt borogat, de izé. Nem annyira hiszem el ezt így mindössze pár hónap alatt, (persze, ha jön egy modern Megváltó, csodák történhetnek 🙃), meg inkább látom egy feminista kiáltványnak, mint Márta evangéliumának... 

 Ami pluszban zavart, hogy annyira feltűnően feljöttek ezek a divatos társadalmi témák a regényben (a családtagok ne segítsenek az anyának, hanem vegyenek részt a háztartásban; nem kell mindenáron diploma, a gyerek legyen "boldog asztalos" - amúgy Kolos pont az lesz stb. ) hogy sikítani tudtam volna ezektől, didaktikusnak éreztem. Amúgy is mindig ezekről az okosságokról hallunk, egy figyelő, olvasó ember már "minden utcasarkon" találkozott ezekkel, nem kell az irodalomban is ezekkel érzékenyíteni. Engem legalábbis ne, köszönöm. Tanításnak épp elég a Biblia. 

 Érdekes élmény volt.

Fun fact: miközben Molnár Márti történetét olvastam, beleolvastam ebbe, amibe ez a név van beleírva (antikvár példány) 😳

Tréning

Minket arra kondicionáltak (vagy lehet ez valami zsigeri?🤔), hogy ha valakit utálunk, ellenség, akkor annak minden megnyilvánulását le kell szólni, az nem jó, az hülyeség, nem úgy van. 

Az egész ember vagy csoport pária. 

De ez iszonyat káros és óriási hülyeség. 

Ezekből születnek például az elképesztő logikájú félremagyarázások. 

Vért izzadva próbálok erről leszokni.

Igen, utállak, de kiszenvedek egy like-ot, ha olyat írsz. 

Előbb-utóbb az 'igazad van' is menni fog. 

Legyen inkább 'utállak, de ebben igazad van' 🙃

Dobpergés

A bádogdob by Günter Grass
My rating: 5 of 5 stars

Teljesen letaglózott ez a regény. Nagyon élveztem az olvasását, de a végére egyszerre döbbenet, csodálat és undorral vegyes bánat, amit érzek. Hogy lehet ilyet írni?

View all my reviews

Igazából Gdansk miatt kezdtem el olvasni ezt a regényt. Régebbről emlékeztem a Katona József Színház Bádogdob c. előadására, ami anno nagyon tetszett és ahol nagyon hangsúlyos volt az, hogy a város (Günter Grass szülővárosa) egy ideig Danzig Szabad Város néven létezett, gyakorlatilag városállamként 1920 és 39 között. 

Gdansk utcáit nagyon átitatja a történelem, van ott valami nagyon sűrű, amihez hasonlót csak Nápoly környékén éreztem. 

Szerettem volna tovább maradni a városban a könyv segítségével, ráadásul épp az egyik legfontosabb korszakában, amikor a világháború idején megfosztották függetlenségétől. 

Nos, a könyvben nem kap akkora hangsúlyt, hogy a várost ismét birtokba veszik a németek, a főszereplő Oskart annyira nem viseli meg ez a tény, jobbára a saját kis életével van elfoglalva.  Merjünk kicsik lenni, ez jut eszembe róla, hiszen mindenki tudhatja már a fülszövegből is, hogy Oskar bár mindentudóként(!) születik,  3 évesen elhatározza, hogy nem nő tovább, gyerektestben létezik tovább és szinte csak bádogdobján és üvegrepesztő sikolyain keresztül kommunikál a világgal. 

Ma az autista spektrumon helyeznénk el a fiút, de akkoriban talán nem is volt erre szó, mindenesetre szerintem olyan erős és kifejező szimbólumok ezek (a dobolás, sikolyok), hogy a zsigereimben érzem és értem Oskar döntését és viszonyulását a világhoz. 

Túlzás nélkül állíthatom, hogy amíg Oskar gyerektestben létezett, imádtam olvasni a kalandjait, a basszátok meg, én itt nem szólalok meg hozzáállását a felnőttek hazug és képmutató világához, a drámai és érzelmileg felfokozott helyzetekben való dobpergetéseit vagy éles sikolyait. Nyilván allegória rengeteg minden ebben a történetben, de csodás ahogy egyúttal önéletrajzi elemeket sző bele Grass, azaz saját életén és tapasztalatain keresztül ábrázolja nem csak a háborút, hanem az egész élet sokszor nevetséges, groteszk és beteg valóságát. A groteszk elemeken keresztül ad humort és kissé meseszerű jelleget az egésznek - talán így lehet elviselhetőbben ábrázolni a nyers és lelombozó valóságot: a nem egészséges rokoni kapcsolatokat, a perverz szexualitást, az emberi gonoszságot. 

Oskar és Günter Grass szobra Gdanskban (forrás)

Fontos szimbólum, hogy Oskar a II. világháború végén lesz épp 21 éves (az akkori felnőtt korhatár), ekkor dönt úgy, hogy eltemeti dobját,  végre elkezd felnőni, felelősséget vállalni. Egyszerre döbbentett meg és kellett igazat adnom abban az írónak, hogy az előzmények - a családi és háborús viszonyok -  után Oskarból nem lehetett egészséges felnőtt, csak egy torz, testileg-lelkileg sérült ember. Hiába próbál önállósodni, saját lábára állni a gyerekkor és a háború pusztítása után, továbbra is olyan viszonyokat és attitűdöket talál a világban (pl. Zeidlerék elnyomáson és agresszión alapuló házassága, Klepp undorítóan tespedt léte, vagy Lankes apácákat erőszakoló lénye), amitől újra elő kell vennie a dobját és az egész borzalmas őrület csakis a pszichiátrián érhet véget (már a legelején kiderül, hogy Oskar ott írja a történetét). 

Még szinte mindig remegek a sokktól, hogy mivé vált végül ez a kezdetben mély, de szórakoztató és nagyszerűen megírt regény. Noch dazu - nem gondoltam volna soha, hogy német nyelven ilyen szépen sikló, gördülékeny, élvezetes szöveget lehet alkotni. A fordítás külön dicséretet érdemel, mert remek! 

Grass a végére odáig fokozta a dolgokat, hogy már nem tudom eldönteni, hogy elviselhetőbb-e a valóság ebben a sűrűn groteszk, pikareszk formában vagy épp ellenkezőleg. Nem nagyon vannak erre szavak, Nobel-díjat neki! 🙃

Figyelem!

Ezt a Krasznahorkai interjút nézve több helyen is meghatódtam, leginkább talán attól, hogy lehetséges az emberi létnek ilyen szintjén lenni. Vagy hogy lehetséges arra vágyni, hogy a következő életedben belülről tapasztald meg a kristályok figyelmét. 

Micsoda bölcsesség, egyedi gondolatok, önreflexió! ❤️

Nekem ad ez az interjú egyfajta lökést is, hogy nem baj, ha nagyon mást gondolunk dolgokról, mint ami az aktuális társadalmi narratíva. 

A figyelemről is szól, hogy mennyire fontos, hogy hová irányul az ember figyelme. Az jutott eszembe, hogy talán azért is redukálódott a figyelmünk olyan iszonyatosan rövidre, mert a tiktokon és egyebütt látható tartalmatlan tartalmak nem is érdemelnek többet. Viszont ettől a beszélgetéstől pl. nem tudtam elszakadni, annyira lekötött, annyi izgalmas és okos témát vetett fel, hogy odaszegezett a székhez több mint 2 órán keresztül.

Ki kell emelnem Gulyás Marci figyelmét is.  Nem csak riporteri kötelességből, hanem mélyen, okosan figyel arra, amit mondanak neki, nem arra vár, hogy végre mondhassa a magáét, az előre kigondolt kérdéseit. Teljesen képben van az író munkásságával, tudja, hogy kik a hősei, mert olvasta. 

Én most épp egy másik Nobel-díjast olvasok, na, Günter Grass is méltán az, a Bádogdob zseniális, teljesen leköti a figyelmemet. 700+ oldal, de soha ne legyen vége. Vagyis legyen, mert utána jöhet megint Krasznahorkai.  Éljenek a nagy írók. 

Szerinte - és ebben Tarr Bélával egyetértettek, úgyhogy nekem is  el kell hinnem - az emberek nem hülyék, a lelke mélyén mindenki tudja az igazságot, hogy miben él, ki ő, mit rontott el, csak gyávák vagyunk vállalni a felelősséget. 

„Borzasztóan nincsen meg bennünk az a hajlandóság, hogy először magunkban keressük annak az okát, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek.” 

(Kicsit megnyugodtam, hogy lehet még komolyan venni egy-két dolgot, embert ezen a világon.)

Silányság, hitványság

Mondom én, hogy minden silányul.

Az egyetem régen valami komolyan vehető dolog volt. 

Arra még nyeltem egyet, hogy a lányom intézményében az eligazító anyagon a dél előtt, dél után így volt írva -  hallgatók állították össze...

De manapság  ilyen egy angol nyelvű egyetemi anyag - jogi alapismeretek - lányom barátjának intézményében.  Ettől mindenki agya ledobta a láncot, aki látta. Ezek a mai kölykök perfekt beszélnek angolul, a tanárok egy része meg addig nem jutott el és/vagy olyan magabiztos, hogy cseszik berakni a fordítóba a mondandóját. 

Ne legyünk véletlenül se igényesek arra, hogy mit adunk ki a kezünkből, jó'vanazúgy - ez az üzenet.

Ezeket a tanárokat nem figyeli senki szakmailag?

Mit lehet komolyan venni ezen a világon, ha az egyetemi oktatást sem? 

Kollektív agyköd

Vannak hírek, hogy milyen borzalmas a szövegértés, csökken az IQ világszerte. Olyan cikket is olvastam a minap a Guardian-en, hogy a középosztálybeli  Z generáció mennyire nincs birtokában a hétköznapi, gyakorlati skilleknek: egy kaját nem tudnak csinálni maguknak, ha elvágják az ujjukat, írnak anyának, hogy mit kell csinálni. Én is ezt látom sokfelé. Az itthoni Gen Z sem tökéletes  persze, vannak bajok...

Emlékszem amikor egy pizzázóban mi mutattuk a kezdő kissrácnak vevőként, hogy mit merre talál, hol a papírzacskó 😀 (Az is lehet, hogy itt a főnökkel volt a gond.)

Tényleg úgy érzem, hogy a hülyék paradicsoma közeleg, amit az Idiocracyban megjósoltak, pedig azt hitték, hogy csak viccelődnek 🥺 

És amiről nem szoktak beszélni, de szerintem az egyik legfontosabb dolog amit a gyereknek taníthatunk szinte bármi kapcsán, hogy járjon mindig egy-két lépéssel előre. Minek mi a következménye, mi jöhet utána? És hogy figyeljen, tanuljon mások hibáiból.

Például hasznos, ha van otthon porral oltód🧯(A párom 20 éve már kötélhágcsót is akart, hogy akár azzal is lejuthassunk a harmadikról. Rohadjak meg, lesz az is! De azt is fontos kitalálni, hogy hová tudjuk majd rögzíteni☝🏻)

Aztán például nem praktikus olyan naivnak lenni, hogy hatvan évesen menőzve könyvet írsz a pénzről, hogy milyen egyedi vagy, mert az olyan eszköz, örömforrás számodra, mint a cukorka,  amit szívesen osztogatsz felebarátaidnak is. Pontosabban nem javasolt kiírni a közösségi oldalra, hogy könyvet írsz a pénzről, de a havi fizetésed melletti rendszeres kis honoráriumaidat kifelejted a pénzügyi nyilatkozataidból, mert kelekótya vagy 🤦🏻‍♀️ (A NAV szerintem már élezi a késeit.)

A társadalom egy része edukál, a másik része elég gyenge fejben, és vannak átfedések is 😂😭

Az ember azt hinné, hogy csak a tanulatlan emberek, vagy a fiatalok buták, naivak. Úgy tűnik nem. Azt otthonról kellene hoznunk, hogy hasznos mindig pár lépéssel előre járni és mások hibáiból is tanulni. Sőt, lehetőleg leginkább azokból. 

Ha agyködünk van, inkább ne posztolgassunk 😀 Mondjuk dolgozni se kéne, mert iszonyat mit művelek időnként agyködben, de az Omega 3 pl. nekem egész jó rá. 🐟  Sajnos sokszor elfelejtem bevenni az agyköd miatt 😂😭

80's Bros

Ez a 80-as évek mánia amúgy mire jó? Hogy generáltatunk iszonyatos energiafelhasználással az okossal egy csomó felesleges képet. Mi ez a kreténség? 

Volt amúgy egy Bros nevű zenekar a 80as évek végén, szép ikerfiúkkal 👬 Na, hát az volt a 80-as évek, én még emlékszem is rá. 

*

A szintén 80-as évekből való Brother Luival (duplán 🙃) világ életünkben viccelődtünk, káromkodtunk, ez a közös nyelv. Elszórakoztatjuk magunkat. De tegnap, ahogy azt mondta nevetve, hogy "nem az a baj, hogy egy porszem vagy és semmit nem számítasz - hanem hogy erre rájössz...".  A szeme nem nevetett 🥺

*

Egy újabb bro bejön az irodába hetedikként, hatan már ott ülünk. Szó nélkül benyomja a légkondit 18 fokra 😭