A bádogdob by
Günter Grass
My rating:
5 of 5 stars
Teljesen letaglózott ez a regény. Nagyon élveztem az olvasását, de a végére egyszerre döbbenet, csodálat és undorral vegyes bánat, amit érzek. Hogy lehet ilyet írni?
View all my reviews
Igazából Gdansk miatt kezdtem el olvasni ezt a regényt. Régebbről emlékeztem a Katona József Színház Bádogdob c. előadására, ami anno nagyon tetszett és ahol nagyon hangsúlyos volt az, hogy a város (Günter Grass szülővárosa) egy ideig Danzig Szabad Város néven létezett, gyakorlatilag városállamként 1920 és 39 között.
Gdansk utcáit nagyon átitatja a történelem, van ott valami nagyon sűrű, amihez hasonlót csak Nápoly környékén éreztem.
Szerettem volna tovább maradni a városban a könyv segítségével, ráadásul épp az egyik legfontosabb korszakában, amikor a világháború idején megfosztották függetlenségétől.
Nos, a könyvben nem kap akkora hangsúlyt, hogy a várost ismét birtokba veszik a németek, a főszereplő Oskart annyira nem viseli meg ez a tény, jobbára a saját kis életével van elfoglalva. Merjünk kicsik lenni, ez jut eszembe róla, hiszen mindenki tudhatja már a fülszövegből is, hogy Oskar bár mindentudóként(!) születik, 3 évesen elhatározza, hogy nem nő tovább, gyerektestben létezik tovább és szinte csak bádogdobján és üvegrepesztő sikolyain keresztül kommunikál a világgal.
Ma az autista spektrumon helyeznénk el a fiút, de akkoriban talán nem is volt erre szó, mindenesetre szerintem olyan erős és kifejező szimbólumok ezek (a dobolás, sikolyok), hogy a zsigereimben érzem és értem Oskar döntését és viszonyulását a világhoz.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy amíg Oskar gyerektestben létezett, imádtam olvasni a kalandjait, a basszátok meg, én itt nem szólalok meg hozzáállását a felnőttek hazug és képmutató világához, a drámai és érzelmileg felfokozott helyzetekben való dobpergetéseit vagy éles sikolyait. Nyilván allegória rengeteg minden ebben a történetben, de csodás ahogy egyúttal önéletrajzi elemeket sző bele Grass, azaz saját életén és tapasztalatain keresztül ábrázolja nem csak a háborút, hanem az egész élet sokszor nevetséges, groteszk és beteg valóságát. A groteszk elemeken keresztül ad humort és kissé meseszerű jelleget az egésznek - talán így lehet elviselhetőbben ábrázolni a nyers és lelombozó valóságot: a nem egészséges rokoni kapcsolatokat, a perverz szexualitást, az emberi gonoszságot.
 |
| Oskar és Günter Grass szobra Gdanskban (forrás) |
Fontos szimbólum, hogy Oskar a II. világháború végén lesz épp 21 éves (az akkori felnőtt korhatár), ekkor dönt úgy, hogy eltemeti dobját, végre elkezd felnőni, felelősséget vállalni. Egyszerre döbbentett meg és kellett igazat adnom abban az írónak, hogy az előzmények - a családi és háborús viszonyok - után Oskarból nem lehetett egészséges felnőtt, csak egy torz, testileg-lelkileg sérült ember. Hiába próbál önállósodni, saját lábára állni a gyerekkor és a háború pusztítása után, továbbra is olyan viszonyokat és attitűdöket talál a világban (pl. Zeidlerék elnyomáson és agresszión alapuló házassága, Klepp undorítóan tespedt léte, vagy Lankes apácákat erőszakoló lénye), amitől újra elő kell vennie a dobját és az egész borzalmas őrület csakis a pszichiátrián érhet véget (már a legelején kiderül, hogy Oskar ott írja a történetét).
Még szinte mindig remegek a sokktól, hogy mivé vált végül ez a kezdetben mély, de szórakoztató és nagyszerűen megírt regény. Noch dazu - nem gondoltam volna soha, hogy német nyelven ilyen szépen sikló, gördülékeny, élvezetes szöveget lehet alkotni. A fordítás külön dicséretet érdemel, mert remek!
Grass a végére odáig fokozta a dolgokat, hogy már nem tudom eldönteni, hogy elviselhetőbb-e a valóság ebben a sűrűn groteszk, pikareszk formában vagy épp ellenkezőleg. Nem nagyon vannak erre szavak, Nobel-díjat neki! 🙃
