Üvöltés

 Istenem, ezek a történetek ❤️ Még nem olvastam végig a kötetet, de alaposan megszaggatak.  

Véletlenül nyúltam ehhez a könyvhöz, leginkább a címe alapján, de pont ilyenre gondoltam, amikor a Fabricius kötetnél azt írtam, hogy "több hasonló regényt szeretnék olvasni, ahol ennyire belelátunk átlagos emberek belső valóságába."

Pont azokat a helyzeteket és a helyzetek által kiváltott érzelmeket mutatja meg, amikkel számtalanszor találkozunk a mindennapokban és amik ha felhalmozódnak, üvölteni kell. 

Nekem sok napom telik úgy, hogy belül, némán üvöltök 🥺 

 

"Mert ő mindig is bujkálós típus volt és soha nem akart beszélni. Gyermekkorában félt megszólalni, mert tudta, hogy amit mondani akar, azt nem mondhatja, hiszen nem szabad. Mindenki azt akarta, hogy legyen normális, és viselkedjen normálisan, de igazából semmi sem volt normális körülötte, ezt azonban nem mondhatta meg nekik. A valóságról tehát nem beszélhetett, más mondanivalója pedig nem akadt, így játszani kezdte az ő egyszemélyes társasjátékát: az emberkerülést."

Ez nálam most is pont így van, sőt, egyre ígyebb.

A valóság számomra egyre WTF-abb, de úgy kell tenni, mintha nem így lenne. 

Külön köszönet az írónőnek, hogy belebújt férfiember cipőjébe is az egyik történetben - pozitív, együttérző végkicsengéssel. Én amúgy sem érzem, hogy ezek "harcosan feminista" írások lennének, ahogy a fülszöveg állítja , mert 1-2 kivétellel nagyon is általános emberi helyzetek, érzések. 

"- Mike életét nem tudom szavakba önteni. Mert az nem olyasmi, amit az ember mond vagy csinál, az csak egy érzés."  ❤️