"Azt hittük nagyon ismerjük egymást, így aztán már nem is láttuk egymást igazán."
Máris jó hozadéka ennek az időszaknak, hogy azért van olyan, aki "lát". Hogy visszakaptam a gyanút, hogy az apatikus-közönyös-reményvesztett világgal van a nagyobb baj. A reményt, hogy van akiben még pislákol az életszeretet, meg egy kis józan értelem. Hogy nem kell üvöltve, tollas boában közlekednem, hogy néha elég 3 csendes mondat. Hogy van, aki tenni akar, nem csak lamentálni.
Ráadásul épp most olvastam ezt - nagyon tetszett.
Látóideg by María GainzaMy rating: 5 of 5 stars
Ha egy autofikció ilyen is lehet, akkor kedvelem az autofikciót, nem is kicsit. Engem nagyon megragadnak az ehhez hasonló intim szövegek - Ferranténél érzek sokszor ilyet, akár fikciót ír, akár nem.
Értelmes gondolatok, gazdag nyelvezet, intimitás, remekül, asszociációkkal összekötve a festők és műveik történetét az önéletrajzi elemekkel - ilyen volt a Látóideg.
Nagyon nekem való volt ez a kötet, jó lenne minél több hasonlót olvasni.
View all my reviews
2 megjegyzés:
A tollas boás rész nagyon betalált még egy előző posztodban, szoktam is idézni.. :) (stippi)
Komolyan? Megtisztelő 😀
Megjegyzés küldése