Csodáltam a férfit, hogy képes ennyire nyersen és szenvtelenül beszélni arról, amitől nekem minden porcikám remegett. Úgy éreztem, hozzá képest gyermeteg és esendő vagyok, mintha elsüllyedtem volna az önsajnálat mocsarában, míg ő képes felnőtt módon eligazodni az élet és halál kérdésében.
Fabricius Gábor: Merre vagyok arccal előre
Alapélményem. De egyáltalán nem gyerekesnek érzem ezt, hanem egy másfajta érzékelésnek. Totál elviselhetetlennek érzek egy csomó dolgot, amit mintha mások nem érzékelnének, mintha az élet egy másik síkján léteznének. Ez biztos megint sznobnak tűnik, de leszarom.
Nem hiszem, hogy a felnőttséget a közömbösséggel vagy érzéketlenséggel kellene azonosítani, sőt.
Egyszer megkérdezte tőlem valaki egy halotti toron, hogy miért vagyok olyan rosszkedvű. Azóta sem tudom ezt megbocsájtani.
Nem tudom elfogadni azt sem, hogy egy csomó dolgot normalizálunk, azért, mert megszoktuk.
Annyira furcsa számomra az is, hogy a felnőttséget azzal azonosítjuk, hogy az ember tud uralkodni az érzésein. Ezt mondjuk soha nem értettem. Vagyis értem, hogy a békés együttélés nevében ne zavarjuk egymást azzal, amit valójában érzünk, nehogy kárt tegyünk mások szent lelkivilágában, neadjisten testi épségében... 🤭 De azért néha hadd ne uralkodjak már az érzéseimen, hadd jöjjön már ki az, ami valójában benn van. Köszönöm. ❤️
Mondjuk verekedős nem vagyok, de tegnap Orbán Viktort azért pofán tudtam volna vágni az atv-s interjúja közben...🖕 Képzeljük el mi történhetne, ha sok feldühödött ember várná a stúdió előtt, hogy most már aztán elég a sunyi, hazug félrebeszélésből, bassza meg. De neeeem, mert nekünk felnőttként uralkodni kell az érzéseinken, aztán ilyen faszfejek ülnek a nyakunkon évtizedekig, röhögve.
Szerintem sok minden pont fordítva van, vagy fordítva kellene legyen, mint ahogyan az a közvélekedésben elterjedt. Ez is elviselhetetlen számomra 😭
Rottyon vannak az idegeim, na.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése