Egyszerűen annyira túlterhelt vagyok ingerekkel, hogy napok óta sírni akarok, mint egy csecsemő, de eddig még nem engedtem meg magamnak. Nem tudom, hogy hogy lehet ép lélekkel a mai életet végigcsinálni. Annyi nevetséges, idióta, túlbonyolított, lényegtelen, undorító, igazságtalan és az alap erkölcsi normákon kívül eső dologgal kell foglalkozni és elviselni, hogy ez nem embernek való.
Komolyan érdekelne, hogy aki kiegyensúlyozott, az mit lát a világból, vagy amit lát, azt mivel homályosítja, vagy kendőzi el, hogy ne "fájjon"?
Az akarathiányos depressziós: beavatott. Nem felkelni az ágyból, nem gyakorolni az élet mindennapos rutinjait, nem beszállni a nagy, halálos táncba, egyre csak heverni a létezés fájdalmába zárva, tudva, hogy a nagy mulatság ott kint hiábavaló: ez megvilágosult állapot, a megszomorítottság groteszk bölcsessége. A gyógyulását követően a beteg kedve újra megjön a hétköznapok nyomorúságához, mert így akarja a körbeforgó kerék, így diktálja az evolúció. Tagadhatatlan mégis, hogy a depressziósnak igaza van: a fennmaradásért zajló küzdelem méltatlan, értelmetlen és kilátástalan - de ami él, erre rendeltetett.
Puzsér Róbert: Metafizika
Szeretem továbbra is a Puzsért: az egyik legfontosabb kortárs gondolkodó. Ne tévesszenek meg senkit a külsőségei, a stílusa...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése