Felkapottak

Annyira érdekelne, hogy miért kapnak fel ennyire darabokat. Az alábbiak az átlagnál jobbak persze, de számomra semmiképp nem újranézősek.

Két újonnan felkapott darabot láttam mostanában. Egyik az örkényes Anyegin, ami formabontó, élményszerű, mert mozgatja a nézőt, utcàra, különböző terekbe viszi. Pl. a színház gazdasági irodájában, jegypénztárban adják elő a színészek a szerepüket. Ez vicces, modern, meg minden. A színészek tök jók. De őszintén megmondom, nem tudom mit ad ez hozzá magához a történethez. Értem-értem, hogy manapság ilyen helyeken fordulunk meg és ilyen helyeken lehetnek hasonló gondjaink és tépelődéseink, tévedéseink, kapcsolati vívódásaink mint Anyeginnek és Tatjánának - de ez a magyarázat nekem kevés. 

Az meg sok, hogy amúgy 6 szereplője és 6 lehetséges lefolyása van a darabnak, mert a nézők csapatokra oszlanak és 6 útvonalon, útvonalanként 3-4 szereplő által előadva nézik végig a sztori 1-1 verzióját. Ha az összeset látni akarod, 6x kell menned. Nem, nem akarom látni, bármennyire is poén. A végén egy bálnak mondott füstös diszkóban az összes csapat meg szereplő összegyűlik a fináléra és taps.

Ez is full jó ötlet, de what's the point?  Nem feltétlenül értem.

A radnótis  Hullámtörés pedig egyszerűen beteg, nehéz. Nem kicsit. De rövid idő alatt nagyon népszerű lett, nem lehet már jegyet kapni rá, előfoglalás vagy mi van rá.

Tény, hogy Sodró Eliza zseniális benne, zsigeri őstehetség, imádom. Ez az ő szerepe, senki nem lenne képes ezt így előadni, Oscart neki.

De nem érzem enyémnek ezt a sztorit. Nem érint se a vallásos hit, se bármilyen megszállottság, perverzbeteg pláne nem.  Pont erről beszéltünk az előadás előtt, hogy vannak ilyen fanatikus (függő?) típusú emberek, akik könnyen rákattannak valamire/valakire és a megszállottjává válnak - én nem vagyok ilyen alkat.

Értem, hogy vannak emberek, akik a maguk módján élik túl az élet megpróbáltatásait, meg akik a fejükbe veszik, hogy valami fura szokásukkal ők valami nagyobb jót szolgálnak, meg értem a szent vagy őrült kérdést is a történet kapcsán, de egyszerűen nem érzem ezt annyira általánosnak, hogy ekkora érdeklődést váltson ki a téma. 

A beleerőszakolt feminizmust, a vagina színpadképet sem értem. Persze beleilleszthető a patriarchális egyház és a szexuális szabad(os)ság kapcsán is, de ez a sztori szerintem nem erről szól, ezt valószínűleg a rendező, Szenteczki Zita erőltette bele, már bocsi. Mert a főszereplő éppenséggel egy nő, de lehetne akár a férj, Jan is. P.S. persze érzékeltem az önfeláldozás témáját is a darabban, de Eliza interjúja nyomán tudatosult, hogy ez valóban inkább női attribútum . Gondolom ez azért is maradt a radarom alatt, mert ez rám nem jellemző 🙃

forrás

Bármilyen jól össze van rakva, engem nem érintett mélyen ez a történet.

De azért mindkét előadást ajánlom 🙂

Annyira szeretnék már vmi olyasmit látni, mint régen néhány darabnál, hogy kb. 20 perc után úgy érzem, hogy erre nem szàmítottam, hogy megérkeztem, hogy ez az enyém, hogy ezt biztosan újra nézem. Az biztos, hogy az Iván, a rettenet és a Fahrenheit 451 ilyenek voltak - sajnos egyik sem volt túl népszerű a nézők körében 😀 Jellemző.