Flashback

Vissza fogok ide hozni általam korábban írt, szerintem értékes posztokat. Ezt 👇pl. Kemény Lili Nem-je miatt, mert sokat ír arról benne, hogy hogyan fordították a párjával, Sipos Balázzsal.

***

Mégis csak vége lett a Végtelen Tréfának! 😎 Életem legnagyobb irodalomi vállalása volt ez, büszke is vagyok rá, hogy végigolvastam ezt az 1100 oldalas regényt és (kb. 50 oldalanként) megnéztem hozzá 20, egyenként 2-2,5, néha 3 órás beszélgetést, elemezgetést róla a Partizán projektje keretében a youtube-on. Nagy szerencsém volt, mert nem esett nehezemre, a könyvben egyetlen 50 oldalas szakasz és 1-2 beszélgetés volt, amit kicsit untam, a többit kicsit sem. Sokkal többet adott ez így, mint ha önmagában olvastam volna a könyvet. Igazán lehetne más művekből is hasonló, ha nem is ilyen hosszan, mert rettentő izgalmas tud lenni egy ilyen közös gondolkodás.

 

Nem is tudom hol kezdjem az egész témázást erről a hihetetlen opuszról, annyira eklektikus és montázsszerű az egész regény, kismillió apró témát, szereplőt és életutat bemutatva.

  

Azt hiszem csak ilyen vázlatpontokat fogok tudni írni róla, mert Wallace-szal ellentétben nem tudok  elég jól fogalmazni, nincsenek meg hozzá se a szavaim, se a kiforrott gondolataim. Inkább érzéseim és benyomásaim vannak.

 

 

 

- Először is ez egy olyan regény, amiből képtelenség akármit is érdemben elspoilerezni, ezért bátran írok róla bármit 😊

- Nos, tehát: ez a regény tele van nagyon-nagyon jó és nagyon-nagyon jól ábrázolt karakterrel. Úgy kb. 150-nel :D Az amerikai népesség szinte minden osztálya és rassza képviselteti magát az elnöktől kezdve a középosztálybeli sportoló kamaszon keresztül a leglecsúszottabb drogos, színesbőrű hajléktalanig tényleg mindenki. (Amúgy nem számoltam, de tényleg rengeteg alak jelenik meg, szinte mindenkinek van egy-egy vagy több sztorija benne, amiből elég pontos képet kapunk róla. Szerintem mindenki talál magának olyan szereplőt, akivel valamilyen szinten azonosulni tud.)

 

- A történet szerkezetében nem feltétlenül látható bármiféle mintázat. Mivel sok-sok apró kis sztoriból, szinte novellaszerűségből áll, amelyek időnként akár folytatásszerűen felbukkannak, elég zavarosnak is tűnhet, pedig van azért itt egy összefüggő történet. Mivel nekem ezzel a zűrzavarral nincs bajom, képes vagyok összerakni a fejemben az itt-ott-amott olvasottakat, engem ez nem zavart, de sokan kritizálják ezt a regénnyel kapcsolatban.

 

- Az egyik fő témája a függőség, leginkább drog, alkohol, de más jellegű, függést okozó időtöltések és elfoglaltságok is  megjelennek szép számmal.

 

 - Másik fő témája a szórakoztatás és hogy ez egyre nagyobb teret és fontosságot kap az életünkben. A filmek, a tv és az azt felváltó eszközök. Hogy ezek is drogok. Hogy a nagy szórakozásba akár bele is pusztulhatunk. 

- Jelentős szerepet kap benne a tenisz, az edzések, a mozdulatok ritmusa, monotonsága, az ismétlések hatékony működése.

- Jelentős szerepet kap benne az Anonim Alkoholisták vagy Anonim Drogfüggők leszokásban segítő módszertana, lépéseinek ismétlődése, monotonitása, azok hatékony működése.

- Sokat foglalkozik a regény a közhelyekben rejlő igazságokkal.

- Rengetegféle szülő-gyermek kapcsolatot ábrázol.

 

- Rengetegféle abúzust ábrázol.

- Feltűnően sok testi fogyaték, elváltozás, deformitás jelenik meg benne (mint David Lynch filmjeiben, aki nagyon hatott Wallace-ra).

 

- Aki testileg nem fogyatékos vagy torzult a könyvben, az lelkileg biztosan.

- A főbb szereplőket többféle szemszögből is látjuk, emiatt többször felülíródik az, amit róluk gondolunk. Nagyon érdekes aspektusa és kérdése ez az egész műnek, hogy kit hogyan, milyen szögből, milyen fényben, milyen szűrőkön keresztül látunk és vajon megláthatjuk-e valaha teljes valójában? 

 

- Utalások vannak benne más neves irodalmi művekre (Hamlet, Karamazov testvérek, 1984, Átváltozás stb.) Márint nem konkrétan, hanem egyes szituációk olyanok, mint a fenti művekben. Egyébként a címe is a Hamletből származik, amikor Hamlet Yorick koponyáját tartja a kezében: "Haj, szegény Yorick! Ismertem, Horatio; végtelen tréfás, szikrázó elmésségű fiú volt: engem a hátán hurcolt ezerszer: és most hogy irtózik tőle a képzeletem!"

- Nagyon komoly erkölcsi és érzelmi kérdéseket is fejteget (emberség, kapcsolódás, megbocsátás, együttérzés stb.).

- Nagyon erősen pszichologizál: pszichoanalízis,elfojtás, feltárás, emlékek, álmok, gyerekkor stb. 

 

- A 90-es évekhez képest, amikor íródott, a közeli jövőben játszódik és van benne némi disztópikus ökológiai vonal is.

 

- Van egy politikai szál is benne, mégpedig az USA, Kanada és Mexikó a sokat mondó ONAN (Organisation of North American Nations) néven való egyesülése, ill. az ebből való kiválást szorgalmazó szeparatista szervezetek felbukkanása. 

- Az 1100 oldalból kb. 100 oldalnyi a lábjegyzet, melyet kötelező a regénnyel együtt olvasni, nagyon fontos információk, néha komplett sztorik találhatók itt. Ez is elég beszédes technikai trükk a perifériák jelentőségéről, ugye.

- Mindez szerintem eleve nagyon izgalmas, de még ennél is zseniálisabbnak tartom magát a szöveget. Ami teljesen modern és időként szándékosan tele van szakszavakkal, sokszor fél oldalas mondatokkal. De valahogy a szóhasználata miatt ritmusa van a szövegnek, és holott semmi köze a költészethez, olyan az egész mint valami zene. Ritmusra menetel, visz előre a szöveg, alig lehet abbahagyni. Valahogy úgy, mint a függőséget okozó anyagokat vagy tevékenységeket... A fordítás külön zseniális, szuperül sikerült átültetni magyarra ezt a nem egyszerű szövésű szöveget. Sajnos Kemény Lili a 20 beszélgetés közül csak egyben szerepel, pedig szívesen hallgattam volna többet az ő gondolatait is Sipos Balázséi mellett.

 

Ezen felül annyira szuggesztívek a mondatok, hogy a szövevényes történet és a rengeteg szereplő ellenére a rengetegnél is több apró részlet megmaradt bennem, ami számomra is hihetetlen, de így van. Valahogy önmagát működteti a szöveg, legalábbis nekem nem kellett erőlködnöm a befogadásához. Nagyon elgondolkodtató, hogy ez mitől lehet, ez valami művészi technikai dolog-e vagy inkább pszichológiai vagy a kettő ötvözete....? Úgy érzem, hogy olyan mély és archaikus rétegeket piszkál meg a tudatunk alatt, hogy nem lehet nem megérintve lenni a szöveg által.  Némelyik jelenet teljesen beleégett az agyamba, azt hiszem elmorfondírozom még rajtuk egy ideig...

 

Ráadásul nagyon önreflektív ill. játékos is a regény szövege, igazi zseniális, de túlterhelt elmére vall. Őszintén megmondom, többször eszembe jutott olvasás közben, hogy nem meglepő, hogy az író véget vetett az életének, mert szerintem a leírt szöveg semmi ahhoz képest, ami a fejében lehetett...😕

Több helyen nagyon megrendített az egyes szereplők szenvedése, magánya, elveszettsége. Nem tudom, hogy hosszútávon mit fogok magammal vinni ebből az egészből - de az biztos, hogy életem talán legnagyobb irodalmi élménye volt. A címével ellentétben nem vidám, bár néha tragikomikus olvasmány a Végtelen Tréfa. Arról, hogy milyen törékenyek, elveszettek vagyunk - pusztán a lét okán. Kivétel nélkül mindannyian. Ezért van szükségünk egymásra. Egyszerre szörnyen szomorú és vigasztaló ez a közös élmény. 

Ezt a könyvet vagy gyűlölik vagy imádják az olvasói, ami nagyon sokat elmond róla. Én csak ajánlani tudom, a posztmodern irodalom egyik csúcsa.