Borikönyv - Jelenetek Péterfy Bori életéből by Tóth Júlia ÉvaMy rating: 5 of 5 stars
Ettől hihetetlenül kispolgárnak érzem magam.
View all my reviews
Őszintén megmondom, hogy én nem tartom Borit szépnek és különösebben tehetségesnek sem - sem színészként, sem énekesnőként. Az arcában és a hangjában is van valami közönséges vagy romlott, amitől egy igazi punk, azaz önazonos lesz :)
Pedig igazi értelmiségi családból jön, nagyon olvasott és nagyon összeszedetten, kifejezően tud beszélni. Ezen a könyvön is érezni, hogy ezek teljesen az ő mondatai, hallom a hangját, ahogy mesél, alig kellhetett szerkeszteni a szöveget.
Viszont az energiáiban van valami számomra nagyon vonzó. Ez a kirobbanó dinamizmus, dögösség, az élet élvezete, a szemtelenség és szabadság csodálatra és irigylésre készteti az embert. Nem gondoltam, hogy egyszer Borbély Alexandrát fogom idézni, mert nem kedvelem Borbély Alexandrát, de nagyon adom a könyv fülszövegén szereplő mondatát, hogy "Következő életemben a Péterfy Bori szeretnék lenni!" Ötletelni, kreatívkodni, lázadni, megőrülni, stage dive-olni, egy teljesen esendő, szorongó, sérülékeny lélekkel a háttérben - na, ez már valami!
Mert a rendkívül sűrű és mozgalmas életen kívül azért megkapta ő is a magáét durva szorongások, pszichés események, bántalmazás, kapcsolati erőszak, megcsalás és egyebek formájában... Egyre jobban azt érzem, hogy senki, de senki, még a látszólag legszerencsésebbnek tűnők sem úszhatják meg az élet mocskos és keserű oldalát...
Nagyra értékelem Bori ötleteit és a merészségét, meg hogy ebbe a pezsgő művészi életbe valahogy beküzdötte magát, pedig se színészi, se zenei képzettsége nincsen. Mondjuk egy pop-rock zenekarban sokkal fontosabbak az ötletek és maga a zene minősége, mint az énekes hangja. De például az első színi társulatába gyakorlatilag bekönyörögte magát :) De valószínűleg mégis lehet benne valami, hiszen anno Alföldi Nemzetijéig jutott és a mai napig több darabban játszik.
Nagyon jó mesélőkéje van, meg hát az elmesélt dolgok sem unalmasak, ezért nehéz letenni a kötetet. Arról nem beszélve, hogy a kivitele szerintem tökéletes - a fejezetek bontása, címei, a sok fotó és rajzocskák nagyon el vannak találva.
A legvégén lévő történet viszont (nem) vicces módon összecseng azzal a szövegrésszel, amit az előző boris posztba bevágtam a 70-es, 80-as évekbeli rendszer működéséről, a gyávaságról és meghunyászkodásról. Azt gondolom, hogy ez esetben ők is lehettek volna bátorabbak. Főleg, hogy Az úrhatnám polgár összművészeti darabról van szó, ami egy egyszeri bemutató volt 2-3 éve az Eiffel Műhelyházban és nem egy, hanem különböző társulatok művészei szerepeltek benne.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése